view · edit · attach · print · history

Az alapokmány honlapja

Adelphi alapokmány a kreativitásról, innovációról és szellemi tulajdonról

Az emberiség legnagyobb kincse az új ötletek és tudás generálására való képesség. Ez a forrása a művészetnek, tudománynak, innovációnak és gazdasági fejlődésnek. Enélkül az egyének és közösségek stagnálnak.

A kreatív képzeletnek szüksége van a régi és új ötletekhez, tanulságokhoz és kultúrákhoz való hozzáféréshez.

Az emberi jogok nevében biztosítanunk kell hogy mindenki létrehozhassa, hozzáférhessen, használhassa és megoszthassa a tudást és az információt, így lehetővé téve az egyének és közösségek számára hogy kiteljesíthessék lehetőségeiket.

A kreativitást és a befektetést el kell ismerni és díjazni kell. A szellemi tulajdonnal kapcsolatos törvények (mint a szerzői és szabadalmi jog) célja most, mint a múltban is, a tudás megosztása és a befektetés díjazása kell legyen.

Az elmúlt 30 év során a jogalkalmazás kiterjesztése - mind tárgyában, mind mélységében, mind feltételeiben - egy olyan szellemi tulajdoni rezsimhez vezetett, amely radikálisan ellentétben áll a modern technológiai, gazdasági és szociális folyamatokkal. Ez veszélyezteti a kreativitásnak és innovációnak azt a hálózatát, amelytől mi és a következő generációk függenek.

Adelphi, London, 2005 Október 13

1. A szellemi tulajdont szabályozó törvények a kreatív, szociális és gazdasági célok elérésének eszközei legyenek, ne pedig önmagukért létezzenek.

2. A törvények és szabályozások szolgálják, ne pedig elvegyék az egészséghez, oktatáshoz, munkához és kulturális élethez való alapvető emberi jogokat.

3. A közérdek megköveteli a köztulajdon (public domain) és a privát jogok közötti egyensúlyt. Szintén közérdek a gazdasági életképességhez szükséges szabad verseny és a szellemi tulajdoni törvények által megadott monoplóliumok közötti egyensúly.

4. A szellemi tulajdonjogot nem szabad absztrakt ötletekre, tényekre és adatokra kiterjeszteni.

5. A szabadalmakat nem szabad matematikai modellekre, tudományos elméletekre, számítógépes programokra, tanítási módszerekre, üzleti módszerekre, és az orvoslásban használatos diagnózisra, terápiára és műtétekre kiterjeszteni.

6. A szerzői jog és a szabadalmak időben korlátozottak legyenek, és hosszuk ne terjedjen a szükséges és arányos mértéknél jobban.

7. A kormány hozzon létre programokat a hozzáférés és az innováció ösztönzésére, beleértve a nem-tulajdonolt (non-proprietary) modelleket, mint a nyílt forrású szoftverfejlesztés, vagy a tudományos irodalomhoz való nyílt hozzáférés.

8. A szellemi tulajdoni törvények vegyék figyelembe a fejlődő országok szociális és gazdasági körülményeit.

9. A szellemi tulajdoni törvényekkel kapcsolatos döntéseknél a kormányok alkalmazzák a következő szabályokat:

  • Legyen automatikus védelem a szellemi tulajdoni védelem új területekre való kiterjesztése, a meglévő privilégiumok erősítése és a jogok időtartamának meghosszabbítása ellen.
  • Az ilyen esetekben a bizonyítás kötelezettsége a változás javaslóinak legyen.
  • Változásokat csak akkor lehessen engedélyezni, ha precíz elemzéssel demostrálható hogy a változás az emberek alapvető jogait és gazdasági jólétét szolgálja.
  • Mindezt kísérje széleskörű társadalmi egyeztetés és a közösségi előnyök és hátrányok átfogó, objektív és transzparens értékelése.

Felhívjuk a kormányokat és nemzetközi közösségeket a fenti alapelvek betartására.

www.adelphicharter.org

view · edit · attach · print · history
Page last modified on October 17, 2005, at 01:23 PM