[[http://europa.eu.int/eur-lex/lex/LexUriServ/site/en/com/2005/com2005_0276en01.pdf|A Bizottság javaslata]]

Ezzel a javaslattal két gond van.

A javaslat a "kereskedelmi méretű' visszaélést rendeli büntetni. Nehéz megmondani, hogy mi is az a "kereskedelmi méret". Mondjuk van egy weboldalam, és felteszem rá Lemtől a Kiberiádát, mondván hogy én öt évig kerestem mire lett egy új példányom, mások ne szenvedjenek ennyit, és kétszázan letöltik. Vagy a József Attila összest teszem fel, tiltakozásképpen az örökösök pénzéhsége ellen. Esetleg -ha neadjisten lesz swpat- a saját magam által írott PDF417 vonalkód szoftvert, polgári engedetlenség gyanánt? Mindhárom esetben a szólásszabadság -amely alkotmányos jog- sérül egy olyan szabályozással szemben, amely a jövedelemszerzés biztonságát hivatott elősegíteni, miközben anyagi kárt nem, vagy csak igen kis mértékben okozok. Vagy mi van azzal a tinédzserrel, aki a kedvenc számát felteszi a netre, hogy a barátja is meg tudja hallgatni, csak esetleg ügyetlen egy kicsit, a keresők beindexelik, és neki is van 200 letöltése? Ha gramofonlemezre másolva adta volna oda a barátjának, még törvényt sem sértett volna. A szerzői jogi törvény -nagyon helyesen- az ilyet szabad felhasználásnak minősíti. Ugyanakkor az mp3 digitális másolás, és ezáltal máris jogsértés. Az ilyen törvénykezési bakikat a realitásérzékkel bíró bírók azért áthidalják ha tudják. Például hazánkban még csak tényleges szoftverkalózokat -tehát akik pénzt szereztek az illegális szoftvermásolással- ítéltek el jogerősen. A javaslat viszont kötelezővé tenné a bíráknak a valóságtól való elrugaszkodást. A megoldás egyszerű lenne; nem a kereskedelmi méretet, hanem a kereskedelmi profitot és célt kellene büntetni. Sikerülni fog vajon ezt keresztülvinni?

A másik gond az, hogy a direktíva fogalmazása szerint a jogsértésnek nem csak a megvalósítása, hanem "attempting, aiding and abetting, and inciting", tehát "megkísérlése, segítése és pártolása, valamint bátorítása" is büntetendő. Bűnös leszek ha fájlcserélő programot terjesztek, horribile dictu írok, vagy nyilvánosan kifejtem hogy a szabad felhasználás kritériuma nem a felhasznált technikai eszköz, hanem a felhasználás célja kell legyen, és ezért nem ítélhető el az aki a kedvenc zenéit, irodalmi műveit közzéteszi, főként akkor ha azok más csatornán amúgy sem elérhetőek? A megoldás persze az lenne, hogy a jogsértő cselekmény végrehajtása legyen büntetendő. Végrehajtott cselekmény nélkül nehéz anyagi kárról beszélni, és a "szellemi tulajdon" szabályozások a jogtulajdonos anyagi érdekeinek szolgálatában készültek, ugye?

Gyertek el a beszélőre, és hozzatok reszelőt.