view · edit · attach · print · history

Szakmai konferenciát rendezett a BME "a számítógépen megvalósított találmányok szabadalmazásának hatásai" címmel. A konferencia 2005. március 3-án volt, 9.00 és 14.00 óra között, az IB017-es konferenciateremben (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.).

A rektor és dékán előadásának a lényege az volt, hogy ők nem szeretnének állást foglalni ebben a kényes kérdésben.

Schwarczkopf József a szabadalmi hivataltól bemutatta, hogy a jelenlegi gyakorlat pontosan ellentétes az érvényes szabályozásokkal, és hogy hogyan jutottak ide. Persze nyilván nem ez volt a célja.

Dr. Köteles Zoltán pedig a joggyakorlatot ismertette, némi történelmi háttérrel, szintén figyelemreméltó őszinteséggel és szakmaisággal - például azzal kezdte, hogy a szabadalmak nem az innovációért vannak, hanem az innováció megtérüléséért.

Az EICTA képviselője a TRIPS lie-t és az SME lie-t ismertette.

Prof. Dr. Vedres András a tőle megszokott stílusban adott elő, a közönség folyamatos kuncogásától kísérve.

Szentiványi Gábor előadása rendkívül jó stílusú volt. Nem csak azt tudtuk meg, hogy ő nem holland, de azt is, hogy szerinte a defenzív publikáció elegendő eszköz lehet a szabadalmi túlkapások ellen.

Balsai Péter Neumann Jánosra hivatkozva mondta el, hogy miért rossz ötlet a szoftverszabadalom.

Előadók (nem pontos a sorrend, fejből írom):

    * Dr. Molnár Károly, rektor
    * Prof. Arató Péter, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja
    * Schwarczkopf József, a Magyar Szabadalmi Hivatal villamossági és fizikai osztályának vezetője
    * Dr. Köteles Zoltán, a szabadalmakkal foglalkozó SBG&K Ügyvédi Iroda jogi szakértője
    * Mark MacGann, az EICTA (Európai Infokommunikációs Technológiai és Szórakoztató Elektronikai Gyártók Szövetsége) igazgatója helyett valaki más jött az EICTA-tól
    * Prof. Dr. Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára
    * Balsai Péter, a Linux-Felhasználók Magyarországi Egyesületének elnöke
    * Szentiványi Gábor PhD., Linux Ipari Szövetség elnöke
    * Sergej Koperdak, a CompTIA/Initiative for Software Choice (ISC) tanácsadója 
    * Tóth P. Péter, a Nokia Magyarország ügyvezető igazgatójának előadása elmaradt

A meghívó letölthető innen, frappánsan Microsoft Word dokumentumként.

Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem http://www.bme.hu/

view · edit · attach · print · history
Page last modified on June 14, 2005, at 02:20 PM