Egy program sokban különbözik egy motorkerékpártól
A szellemi befektetés védelmének nagyon sok eszköze van; jogi eszközök
(szerzői jog, szabadalom, mintaoltalom), a marketing eszközei, és
érdekes módon maga a kutatás-fejlesztés. A szoftveriparban annak
tulajdonságai miatt a kutatás-fejlesztés befektetésvédelmi szerepe a
domináns. A termékek rendkívül rövid elavulási ideje miatt csak úgy
lehet a piaci pozíciókat megőrizni, ha azoknak újabb, több
funkcionalitással rendelkező változatait bocsájtják a piacra. A
piacvezetők próbálnak mindent megtenni azért, hogy a termékeik
funkcióit ne lehessen más termékekkel kiváltani: hasznos (vagy kevésbé
hasznos, de vonzó) funkciókat építenek a szoftverbe, egyedi
fájlformátumokat, inkompatibilis protokollokat használnak.
Az új funkciók a verseny szempontjából mindenképpen hasznosak. Az
egyedi formátumok és protokollok ugyan technikai akadályt gördítenek
a verseny elé, de ezek -mivel technikaiak- több-kevesebb R&D erőforrás
segítségével leküzdhetőek.
A további befektetésvédelmi módszerek -a marketing és a szerzői jog-
tulajdonképpen az R&D eszközeit támogatják.
Ez a helyzet ma.
A szoftverszabadalmak bevezetésével ez a status quo borulna fel:
a verseny elé támasztott akadályok ebben az esetben már nem technikaiak:
a szabadalmas az új funkciók kifejlesztését, a termék funkcionális
kiváltását lehetetlenné teszi. Ezáltal megszűnik a verseny, ami a
fejlesztőket innovációra ösztönözte.
A helyzetet több körülmény súlyosbítja.
A szoftverek többek között abban különböznek a technikai területeken
előforduló tárgyaktól, hogy a fejlesztésük nagyon egymásra épül: ma egy
átlagos program több tíz, az Európai Szabadalmi Hivatalnál -a vonatkozó
törvények ellenére- bejegyzett szabadalomba ütközik. Nem azért, mert a
fejlesztők innen-onnan "ellopták" volna az ötleteket, hanem azért mert
ezek a szabadalmak olyan megoldásokat írnak le, amelyek az adott
probléma felmerülése esetén minden programozónak az eszébe jutnak.
Ebből következik a "portfólió probléma": egy-két szabadalommal egy
informatikai termelő tevékenységet folytató cég nem képes élni a
nagyobb portfólióval rendelkező cégek ellen: egy esetleges szabadalmi
igényre akár több tíz, a cég termékével kapcsolatos ellenigény lehet a
válasz. Ha figyelembe vesszük, hogy a szoftverfejlesztések nagy részét
olyan innovatív kisvállalkozások végzik, amelyek számára egy európai
szabadalom bejegyzése is komoly anyagi terhet jelentene, látható hogy
a szabadalmi védelem ezeknek a cégeknek nem megoldás.
A következő probléma az, hogy a szoftverszabadalmak tulajdonképpen
algoritmusokat fednek le. Az algoritmusokat az Európai Szabadalmi
Egyezmény (EPC) nem véletlenül zárta ki a szabadalom tárgyai közül:
az üzleti módszerek (pl a "one-click shopping" vagy az elektronikus
bevásárlókosár) is algoritmusok; a szoftverszabadalmak nagy része
nem más, mint ilyen üzleti módszerek számítógépesítésének
monopolizálása. Ezek sok esetben a "valós" életben már meglévő dolgok
virtuális analógiái, ezért azon kívül hogy számítógépen valósítják meg
őket, nem sok újdonságot tartalmaznak. Viszont figyelembe véve azt a
tényt, hogy már ma is az üzleti folyamatok nagy része számítógépes
segítséggel folyik, könnyen belátható hogy ezek a monopóliumok nem csak
az informatika fejlődését vetik vissza, hanem az informatikával az
átlagosnál nagyobb kapcsolatban nem álló gazdasági szereplőkét is.
Erre jó példa a raktárkészlet számítógépes nyilvántartására vonatkozó
szabadalom: igen, ilyen szabadalmat is jegyeztek be. Ha ez a szabadalom
felhasználható lenne, akkor annak szabadalmasa az összes termelő és
kereskedelmi tevékenységet végző vállalat üzletmenetére negatív
befolyással lenne.
